Tiszaug Község története

Tiszaug az élő Tisza folyó bal partján elterülő település, ami a hajdanán átvágott holtágat közrefogja. A vízszabályozás előtt igen gyakoriak voltak az áradások, nem egyszer öntötték el a teljes falut, ami áradások erősen kihatottak a község fejlődésére.

Kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően már a bronzkorban lakott vidék volt. 1876-ban Fechtig Károly közbenjárására égészeti társulat alakult, az első ásatások ekkor indultak meg. Majd a későbbiekben 1924-ben és 1980-83 között, ezek voltak a tiszaug-kéménytetői ásatások. Egy lakott település maradványai kerültek elő, ez az ún. Nagyrév-kultúrához tartozott. A házak elrendezése észak-déli tájolással hármas csoportokban történt, generációk szerint. A mindennapi élet mellett a kényelmi funkciók és a változatos díszítésminták (geometriai alakzatok) sem hiányoztak.

Első írásos említés a faluról 1075-ben történik a garamszentbenedeki apátság alapítólevélben. Ebben említés történik a Hugér folyóról, ami nagy valószínűség szerint a sági pusztán keresztülhaladó ér lehetett. Mint puszta, a falu sokáig a szomszédos Tiszasashoz tartozott.

1329-ben Károly Róbert Szunyogh András királyi apródnak adományozza e birtokot, ez időben sokáig kisnemesek lakják a vidéket. 1450-ben a Wesenyieké, 1472-ben Kinizsi Pálé a birtok. Az oszmán-török hódítás következtében a vidék elnéptelenedett. Újra puszta lett a lakott helyeken. 1686-ban ugyan összeírják a többi vidékkel együtt, de ekkor is Tiszaug lakatlan.

1702-ben Sassal együtt Csongrád vármegyéhez csatolják a települést. A birtok ez időben Schlick Lipót császári tábornoké?. Az elcsatolás következménye volt a jobbágyi terhek növekedése, ami a fejlődésnek ismét hátráltató tényezője lett. Az 1700-as évek elején a szomszédos Újfaluból érkeznek ide újból benépesíteni e falut. 1722-ben Stösszel Kristóf vásárolja meg a birtokot, vele együtt Tiszaugot. Újabb megpróbáltatások következtek: először a szerb betörés, majd az 1739-ben dúló pestisjárvány, ami itt is szedett áldozatokat.

Mivel a földesurak székhelye Tiszaugon volt, birtokaikat innen igazgatták, ennek következtében önálló település-igazgatási szerveződés nem alakulhatott ki. Az 1771-es úrbéri rendezéskor két egésztelkes, huszonkét résztelkes jobbágyot, kilenc házast és négy háztalan zsellért írtak össze. A református vallás nyomai ugyan már az 1670-es és 80-as évektől kimutatható, egyházi élete a XVIII. században indult meg. Nagy lökést adott II. József türelmi rendelete. A ma is álló templomot 1797-ben építették, tornyot 1840-re emeltek hozzá. A XVIII. század utolsó harmadától kezdődően a Lubyak uralják a birtokot. 1827-ben a lakosság 830 fő körül mozgott, 742 református fővel ebből. Az áradások, a földesúri szorítás, a rideg viszonyok tovább hátráltatták a fejlődést. Ebből következőleg a lakosság egy része Riedburgba, Poroszországba vándorolt ki.

Az 1848-ik évi események, de végső soron az 1867-es kiegyezés hatásait kis falunkban is érezhette. A gazdasági és bizonyos értelemben a politikai akadályok is elhalványultak, a dualizmus épített a magyar vidékre is.

A népességszám ez időben a bűvös 1000 fő körül mozog. Meghaladni csak nagyon ritkán haladta azt meg. Az 1890-es népszámláláskor 919 főt írnak össze Tiszaugon, 1900-ban 946 fő, 1910-re pedig a lakosság száma 1012 fő. A két világháború között volt a legmagasabb az itt lakók száma, 1269 fő. A falu belterületén kívül is virágzott az élet, ekkor még a tanyai életforma mindennaposak számított. Így alakultak ki a nagyobb és sűrűn lakott tanyarészek: Felsőmajor. Kisbokros, Nagybokros, Svajcer tanya és még a szőlőhegyek között számos hasonló nevűvel találkozhatunk.

Kulturális téren is fejlődésnek indult a falu. 1869-ben megalakult az olvasókör. A közoktatási feladatokat a XIX. században még a református egyház látta el. A községi elemi iskola a két világháború között indult útjára.

Közigazgatási szempontból Tiszaug a kiegyezéstől követően Jász-Nagykun Szolnok megyéhez tartozott mindig is. A járások bevezetésével a két világháború között a Tiszai alsó járás székhelye Kunszentmárton volt. Bírósági és adóügyekben is szintén itt kellett intézkedni.. A mindennapi ügyvitelt a főjegyző és a segédjegyző végezték. Képviselőtestülete 10 választott és 10 ún. virilis, azaz társadalmi és vagyoni helyzetéből adódó, a legtöbb adót befizető tagból állt. Önálló orvos nem volt, Csépához tartozott.

A XX. század elején is meghatározó a mezőgazdasági termelés. Nagybirtok nem volt, a birtokos családok (Steer, Radvány, Üchtritcz)

középbirtokosok voltak. De emellett az ipara is megemlíthető. Dolgozott a faluban kovács, bognár, pintér, szabó, asztalos, ács, ipész, borbély. Emellett őrlőmalom és cementgyár is megtalálható volt. Az ipart nagyban fellendítette az 1898-ban megépített Kecsemét-Tiszaug vasútvonal, ami felváltotta az ez időre nehézkessé váló révet. A vasútvonal ugi végét nem vezették át a folyópart falu felőli oldalára, hanem az ellentétes oldalon ért véget a vonal. A szállítmányt és az utasokat komp vitte át a túlpartra. Egészen 1929-ig, amikor megépült az első híd.

1927-ben kezdődtek a munkálatok egy Tiszát átívelő közúti híd építésére. A kivitelezési munkával és az építkezés első fázisával a Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi RT. és Erdélyi Náthán, valamint társa Vajda Béla mérnökök bízattak meg. A vasszerkezetet a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak készítette. Az acélanyagot a diósgyőri és az ózdi kohóban állították elő. A munkálatok 1929-ben fejeződtek be. A hídavatási ceremónián részt vett Horthy Miklós kormányzó is. A híd a II. világháborúban egy eltévedt szovjet tüzérségi löveg következtében felrobbant. Helyreállítása 1947-ben következett be. 1952-ben A vasúti forgalom bővülésével a Kecskemét-Tiszaug szárnyvonalat meghosszabbították Kunszentmártonig, így a közúti hídból vasúti híd is lett.

A két világháború között és a világháborúk után a község egyértelmű húzóágazata a mezőgazdaság maradt. A földbirtokosok közép és kisbirtokokat bírtak. A társadalom többi tagja néhány holdon gazdálkodhattak. Meghatározó formává vált a kis- és középparaszti gazdálkodásforma. Majd következett az államosítás, és a tszesítés. 1949-ben alakult meg az első TSZ, Petőfi Sándor nevét felvéve. Majd a későbbi idők során egyesült a csépai, tiszasasi és tiszaugi termelőszövetkezet Tisza Gyöngye MGTSZ néven.

A XX. század második felében, ahogyan a körülmények engedték Tiszaug hol a fejlődés útján haladt, hol a fennmaradásért küzdött. A villanyáram első bekötése 1948-ban történt. Az 1960-as években kezdődött el a vezetékes ivóvízhálózat kiépítése. A vezetékes gáz 1996-ban készült el, míg a telefonhálózat fejlesztése csak 1997-ben vette kezdetét.

Mindezek a fejlesztések történtek azokban az időkben, amikor a község közigazgatásilag nem volt önálló. A Kádár-rendszer nagy részében Csépa községhez tartozott a község. Minden ügyintézés ott folyt. Önálló közigazgatási és hivatali szervezetét 1989-ben vívta ki. 1999-ben sokadik nekifutás után Tiszaug csatlakozott Bács-Kiskun megyéhez.

Oktatás. közművelődés: Az oktatás feladatainak ellátása 1948-ig a református egyház kötelékébe tartozott. Az egykori iskola épülete egyben a tanító (rektor) szolgálati lakása is volt. Az államosításig egy tanító működött az elemi iskolában. A két világháború között létesült az egyházi hatosztályos iskola mellett az állami, szintén hatosztályos elemi iskola. Az államosítás után az oktatás teljesen állami kézbe került. Óvodai intézmény 1949-ben létesült az egykori csendőr-laktanya épületében. Művelődés terén két intézmény emelhető ki: a népkönyvtár és a kaszinó. Ugyanakkor kiemelendő a Dalárda egyesület kulturális ténykedése, akik számos versenyen nem egyszer dobogós helyezést értek el. Az 1950-es években alakultak népművelő körök, egyesületek. A dalegyleti hagyományokat az 1960-as évekbeli Pávakör vitte tovább. 1969-ben készült el társadalmi összefogással a művelődési ház épülete.

Az ezredforduló utolsó nagyberuházása, ami a település további életére is kihatott, a meglévő vasúti híd mellé egy közúti híd építése volt. A munkálatok 1999. novemberében kezdődtek. A kivitelező a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Állami Közútkezelő Kht. volt. Az ünnepélyes átadásra 2001. október 23-án került sor.

Felhasznált forrásmunkák:

Jász – Nagykun Szolnok Megyei Elektronikus Könyvtár http://vfek.vfmk.hu/00000113/19_57fej.htm (2012. február 29.)

Vitéz Tiszaugi Szabó Tamás: 80 éves az „öreg híd”, Tiszaugi életképek. Szerzői kiadás, 2009.

Tóth Dezső: A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye Multja. I-II. köt. Debrecen, 1941.

KSH adatok: http://konyvtar.ksh.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=32&Itemid=67 (2011.6.30.)

Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003.

Tiszaug 1997. október 9. évf. 10 sz.